Bizakodva a tekintünk a jövő évre, mivel az adományokból befolyt összeg már lehetővé tesz olyan beruházásokat, amelyek a jövőben az energia- és költséghatékony működést biztosítják. Az elmúlt hónapokban 28,5 millió forint gyűlt össze a szervezet bankszámláján, melyet nagylelkű adományozók támogatásként küldtek. Emellett 3,8 millió forint folyt be különböző eszközök és állatok értékesítéséből.
„Hihetetlen jó érzés megtapasztalni azt az összefogást, ami az elmúlt hetekben kibontakozott. Cégek és magánszemélyek egyaránt adományoztak alapítványunknak. Volt, aki 2 000 forintot küldött, más 500 000 forintot, de a legapróbb segítség is számít, és végtelenül hálásak vagyunk érte. Az utalás mellé egy-egy üzenet is írtak, ami külön szívet melengető. Például, hogy fontos munkát végzünk, ne adjuk fel, vagy éppen azt, hogy tőlünk jobb a világ.” – mondta Jakubinyi László a Szimbiózis Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk az áram, a gáz, az üzemanyag és a takarmány árának növekedése a Szimbiózis Alapítványt is nehéz helyzet elé állította. Az áremelkedés több mint 74 millió forint többletkiadást jelent, emiatt pedig drasztikus lépésekre kényszerültünk. Fatüzelésű kazánokat és cserépkályhát építettünk be több épületünkbe is. Időszakosan bezárt a Baráthegyi panzió és a lekvárüzem, kapacitást csökkentettünk a sajtmanufaktúrában, szünetelnek a turisztikai szolgáltatások, összeköltöztek egységek, eszköz- és állatállományuk egy részét is értékesítetettük.
Eddig 28,5 millió forint gyűlt össze. Emellett 3,8 millió forint folyt be azokból az eszközökből és állatokból, amelyeket eladtunk. Ebből az összegből újraindulhattak az iskolajáratok, így a fogyatékossággal élő gyerekek egy nap kihagyással ismét eljuthatnak az otthonunkból az iskolába és onnan haza, vidéki településekről a megyeszékhelyre. A szolgáltatást így januárban is tudjuk biztosítani a rászoruló gyerekeknek.
A Szent Mihály Házban elindult az alternatív faelgázosító kazánház gépészeti munkája, érkezik a kazán, így hamarosan itt beindulhat a fatüzelés. A Baráthegyi Lakóotthon kazánház falai már állnak és megérkezett a faelgázosító kazán is. Várhatóan itt január közepén indulhat a fatüzelés. A Fűzfás Házban és a Forgács utcán található telephelyükön a műszaki előkészületek már elindultak. A Forgács utcai Habilitációs Központ lakóotthoni rész tetőterét adományként leszigetelték, és a külső szigetelés is hamarosan megkezdődik.
A Váltó utcai Nappali Intézmény tetőszigetelése is szervezés alatt áll, december 21-én érkezik a padláshoz a födémszigetelés. Az itteni munkákhoz január elejére sok önkéntes segítő kézre lesz szükségünk.
Az adományok lehetővé teszik azt, hogy a decemberi és januári megemelkedett gázszámlákat kifizessük és elindítsuk azokat a beruházásokat, amelyek várhatóan februártól már költségmegtakarítást eredményeznek.
(A képen egy csokorra való jókívánság látható azokból a biztató üzenetekből, melyet a banki átutalás mellé írtak adományozóink.)