Élmény-tár

Játszóvár/Múzeum

A fából épült, 400 nm-en elterülő, 8 méter magas Interaktív Játszóvár a Diósgyőri Vár eredeti, méretarányos kicsinyített másaként épült fel több mint 5 évvel ezelőtt. Az azóta eltelt évek alatt a benne helyet kapott „Ősi mesterségek” tárlatunk folyamatosan bővült. Ennek köszönhetően interaktív történelemóráinkon vendégeink a középkori mesterségek és az általuk használt eszközök egyre szélesebb palettáját ismerhetik meg.

Jurta

A várkert épületei által határolt játszótéren, a mászókán, csúszdán, hintákon kívül helyet kapott egy eredeti, korhű berendezésekkel felszerelt mongol jurta is. Az ide látogató kicsik és nagyok egyaránt visszautazhatnak az időben, és a korabeli környezetben szerezhetnek érdekes ismereteket a honfoglaló magyarok koráról, mindennapi életükről és szokásairól.

Játszótér

Várkert

A Játszóvár előtt elterülő várkert foglalja magában a Gyertyamártó kuckót, a Bűbájos teaházat valamint az Íjászházat. A kis épületek együttese idilli, rusztikus képet alkot és nem csak a szemet gyönyörködteti, hanem különböző szórakozási- és program lehetőségeket rejt magában.

Kneipp ösvény

A Játszóvár mögött, nyugodt, csendes fákkal övezett környezetben található mezítlábas Kneipp taposó ösvényünk. Ez egy gyalogospálya, különböző minőségű felületekkel: faháncs, fenyőtobozok, zúzott kő, kavicsok stb., amelyeken mezítláb kell végighaladni. A „Kneipp séta” a közérzetre és egészségre egyaránt jó hatást gyakorol.

Tanösvény

A Baráthegy lábánál található Fűzfás Házunktól, végig a domboldalon, egészen a Panzióig kanyarog egy Tanösvény. Ennek köszönhetően a hozzánk látogató iskolás és óvodás csoportok egy izgalmas kis túra keretein belül fedezhetik fel és ismerhetik meg Majorságunk és a Baráthegy történetét, természeti adottságait és szépségét.