Öko-tér

Kertészet

A Farm körbejárásának és bemutatásának ez az első állomása. A benne élő halak és teknősök, a vízét forgató malom érdekes és izgalmas látnivalóvá teszik kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Köré állva közösen fedezhetjük fel a benne élő, olykor szégyenlősen elbújó állatokat, ismerhetjük meg növényzetét, hangolódhatunk rá az együtt töltött nap izgalmaira és élményeire.

Szélkerék

Az évek alatt a Majorság ikonikus jelképévé vált szélkerék büszkén nyúlik az ég felé, minden tekintetet magára vonz, szinte követeli a figyelmet, amire minden alapja meg is van. Hiszen a benne rejlő rengeteg lehetőség feltárását követően minden vendégünk biztos lehet abban, hogy ez a környezetünk védelméért és gazdaságunk mindennapi működéséért oly sokat munkálkodó égimeszelő megérdemli, hogy megálljunk mellette és megismerkedjünk vele.

Üvegház

A tavacska mellett magasodó üvegház sokak kíváncsiságát és érdeklődését felkelti. Nem csak kívül, de belül is érdekességeket és hasznos információkat rejt magában. Tapasztalás útján, játékosan segít megértenünk a Nap életadó erejét, tükrözi a Majorság gazdálkodásának alapjait és szemléletmódját.

Állattartás/Istállók

Az istállókat végigjárva a látogatók lépésről – lépésére ismerhetik meg a Farm állatait. A tyúkudvarból felharsanó hajnali kakas kukorékolást a mintegy 50 kecske mekegése követi, akik a reggeli fejésre készülődnek. Velük együtt ébredezik Tündér a lovacska, Zsófi a póni, Linda a mini-póni és Dorka meg Zsuzsa a csacsik is. Mellettük a 4 alpaka – Kleopátra, Shina, Izabella és Pumikli is kidugják karámjukból álmos, kócos fejüket. Az istálló egyetlen területe, ahonnan már reggel izgatott tappancsok dobogása hallatszik, az a nyuszik házikója, akik már ilyen korán élénken szaladgálnak.