November 1-től, tavaszig bezár a Baráthegyi Majorság

November 1-től zárva tart a Baráthegyi Majorság. A lakóotthonok és a konyha továbbra is üzemel, a turisztikai szolgáltatások azonban tavaszig biztos, hogy szünetelnek majd. Szintén tavaszig zárva tart a család- és fogyatékosságbarát panzió, az erdei iskola, nem fogadunk csoportokat, lecsökkentjük az állatállományt és a sajt- valamint a lekvárüzem is időszakosan bezár. Az áram, a gáz, az üzemanyag és a takarmány árának növekedése a Szimbiózis Alapítványt is nehéz helyzet elé állította. Az áremelkedés több mint 74 millió forint többletkiadást jelent, emiatt pedig drasztikus lépésekre kényszerültünk.

Kecskéinket már meghirdettük eladásra, az alapítvány facebook oldalán pedig árverést indítottunk, hogy az ebből befolyt összegből újabb fatüzelésű kazánt vásárolhassunk a lakóotthon számára. A takarmány árak is olyan mértékben megemelkedtek, hogy állatállományunkat is le kell, hogy csökkentsük, most 50 kecskétől kell megválnunk Az egyik csacsi már új helyre költözött, az árából abrakot vettünk a többieknek.

Már eddig is több intézkedést hoztunk annak érdekében, hogy költségeinket csökkentsük. Fatüzelésű kazánokat és cserépkályhát építetettünk be több épületünkbe is. Az élelmiszerbanki adomány szállítására elektromos autót vásároltunk, emellett pedig a terápiás szamarakat is munkára kell, hogy fogjuk. A patások húzzák majd a szekeret, amelyet szintén szállításra használunk. A dolgozók és az érintettek közösen készülünk az előttük álló kritikus hat hónapra. Összeköltöznek egységek, készítjük a tüzelőt, gyűjtjük az ágakat és a papírt, támogatjuk egymást abban, hogy minimálisra csökkentsük a várható horribilis kiadásokat.

Október 8-án megrendezzük az I. Országos Amatőr Sajtversenyt és zárásként október 29-én, a Tök jó szombaton még várjuk a vendégeket. Ez után azonban hosszú ideig nem lesz több program a majorságban. Nem fogadunk több csoportot és táborozót. Kénytelenek voltunk a humán erőforrás oldalon is áldozatokat hozni, ami dolgozók elbocsátását jelenti.

Speciális szállítás szolgáltatásukat nem tudjuk tovább működtetni, így a jövőben nem fogjuk a fogyatékkal élő gyerekeket Miskolcról és vidékről iskolába hordani. A szülők most kétségbeestek, mert elveszíthetik a munkájukat, ha nem oldódik meg gyermekük szállítása.

Alapítványunk a Baráthegyi Majorságban és üzemeinkben több száz fogyatékos és megváltozott munkaképességű személyt foglalkoztat, sokuknak a lakhatást is biztosítja. Társadalmi vállalkozásunk célja, hogy értelmet adjunk a fogyatékkal élő felnőtteknek a mindennapokhoz, és hogy akit lehet, azt felkészítsük az önálló életre. Számos elismerésben részesültünk. 2022-ben elnyertük: Az Év Fejlesztő Foglalkoztatója címet, a Civil Díjat, a Szociális Munkáért emlékérmet, a majorság két sajtja pedig ezüst minősítést kapott a X. Magyar Sajtmustrán.

Az alapítvány már sok helyre fordult támogatásért, de eddig nem érkezett érdemi segítség.

I. Országos Amatőr Sajtverseny – 2022. október 8. 10:00-15:30

A Szimbiózis Alapítvány a Magyar Sajtkészítők Egyesületével közösen szervezi meg az I. Országos Amatőr Sajtversenyt, amelyre október 3-ig várja a sajtkészítők jelentkezését.

Nevezés felülete:
https://nevezes.sajtkeszitok.hu

Nevezés határideje: 2022. október 3. (éjfél)

FONTOS: a bírálat helyszínén NINCS lehetőség nevezni, kizárólag online, a nevezés határidő előtti beküldésével!

KATEGÓRIÁK

  • Savanyított tejtermékek (kefír, joghurt, tejföl, vaj)
  • Túrók, krémsajtok
  • Friss sajtok (friss sajtok, gomolyák, savósajtok)
  • Gyúrt, hevített, parenyica sajtok
  • Rúzsos és fehér penésszel érő sajtok
  • Érlelt sajtok (kemény, félkemény, extra kemény, érlelt lágy sajtok, kék penészes sajtok)

SAJTMINTÁK
A versenyre előre regisztrált termékekből – hogy a küllemi jellemzők is jól kivehetők legyenek – 1 kg-ot, de legalább 3 db-ot, vagy 3 sajtcikket kérünk leadni.

MINTÁK LEADÁSA
– Személyesen: 2022. október 8-án, a verseny helyszínén, reggel 08:00–10:00 óra között.
FONTOS: október 8-án délelőtt 10:00 után, terméket NEM áll módunkban átvenni.

NEVEZÉSI DÍJ
– 1.000 Ft/termékminta (termelőnként max. 5 minta nevezhető!)
A nevezési díjat előzetesen, a Szimbiózis Alapítvány bankszámlájára – Erste Bank Zrt. – kérjük befizetni. 11600006-00000000-81381885
Nevezéssel kapcsolatos kérdések: kommunikacio@szimbiozis.net

PROGRAM
08:30 – 10:00 Regisztráció (Baráthegyi Sajtmanufaktúra – Miskolc, Majorság u. 3.)

Szakmai program – Baráthegyi Panzió – Miskolc, Majorság u. 7.

10:15 – 10:30 Megnyitó
10:30 – 11:00 Sajtfogyasztás Magyarországon az AUCHAN „szemüvegén keresztül” – Fazekas Attila áruházigazgató, Auchan Retail Magyarország Kft., Auchan Borsod
11:00 – 11:30 A termelői identitás megfogalmazása Európában a bor és a sajt tekintetében – Hajdú Roland borász
11:30 – 12:15 Ebédszünet
12:15 – 12:45 A termelők megélhetését segítő nyitott porta programok – Szabadkai Andrea szakértő, Kisléptékű Termékelőállítók és Szolgáltatók Országos Érdekképviseletének Egyesülete
12:45 – 13:15 Bor, sajt, e kettő kell nekem”! – interaktív előadás a francia sajtkultúráról – Raymond Lardellier igazgató, Alliance Francaise Miskolc
13:15 – 13:45 Ötletek és receptek a szemet gyönyörködtető sajttálhoz – Mentesen Édesebb Mirtill, gasztroblogger
14:00 Eredményhirdetés


FAKULTATÍV PROGRAMOK:

10:00-tól Látogatás a Baráthegyi Sajtmanufaktúrában (a programhoz előzetes regisztráció szükséges a kommunikacio@szimbiozis.net e-mail címen, kérjük megadni a nevet és a létszámot)

10:00 – 11:30 Petanque – a játszótér feletti füves területen

Egész nap lehetőség van a Baráthegyi Majorság bejárására, melyhez térkép a Baráthegyi Panzió recepcióján kérhető. A rendezvényen büfé üzemel, ahol lehetőség van kávé, üdítő, péksütemény, egytálétel vásárlására.

Taroltak a Baráthegyi sajtok Etyeken

Két sajtjával is díjat nyert a Szimbiózis Alapítvány Baráthegyi Sajtmanufaktúrája a X. Magyar Sajtmustrán, Etyeken. A Baráthegyi natúr kecskesajt és a Baráthegyi parenyica is Ezüst minősítést kapott. A versenyre 122 terméket neveztek, ebből pedig 41 sajtbíra és 5 gasztronómiai újságíró döntötte el melyek a legjobbak.

A Baráthegyi Sajtmanufaktúra sajtjait az Avalon Ristorante és a Dűlő Étterem asztalán is megtalálják a fogyasztók, valamint az alapítvány Búza téri Vásárcsarnokban található kis üzletében és a Miskolci Termelői Napon is megvásárolhatják. A manufaktúra tejtermékei már eddig is rendelkeztek Élő-Tisza-, HÍR- és Szociális Farm Védjegyekkel, a Magyar Sajtmustra minősítése azonban a szakma élvonalába emelte azokat. Már 2020-ban is sikeresen szerepeltek a VIII. Magyar Sajtmustrán. Akkor a Baráthegyi zsíros kecskesajtkrém Bronz minősítést kapott, a Baráthegyi zsíros tehénsajtkrém pedig arany minősítést nyert.

A parenyica a manufaktúra egyik legnépszerűbb sajtja, átlagosan havi 20 kilogrammot gyártanak belőle, a natúr kecskesajtot pedig szintén kedvelik a vásárlók, ebből havi 15 kilogramm készül. A Baráthegyi majorságban az állatok gondozásától a fejésen át, a sajtok készítéséig és csomagolásáig minden munkát fogyatékossággal élő vagy megváltozott munkaképességű emberek végeznek, így a most kapott rangos szakmai elismerés egy újabb bizonyítéka annak, hogy a fogyatékossággal élő emberek is képesek értékteremtő munkát végezni.


A farmon élő kecskék frissen fejt teje egyenesen az üzembe kerül, a tehéntejet pedig egy környékbeli termelőtől vásárolják. A tervek szerint év végéig két tehénnel is szeretnék bővíteni a majorság állatállományát, így a tehén tejtermékek alapanyagát is helyben állítanák elő. A sajtmanufaktúrában pedig jelenleg is folyik a termékfejlesztés. Az eddigi széles választékot kecske parenyicával, mozzarella sajttal és vajjal szeretnék bővíteni.

Őszköszöntő családi nap – 2022. szeptember 24. 10:00-15:00

Ünnepeljük együtt Szent Mihály napját! Veselkedjetek neki a „bátorságpróbánknak”, hogy elnyerjétek jutalmatokat! A legbátrabbak – akik teljesítettek minden feladatot – jutalmul köveket gyűjthetnek, melyet elhelyezhetnek a mérleg „jó” serpenyőjében. Vajon lesz elég bátor gyerek, hogy a mérleg serpenyője elmozduljon és a rosszat jelképező fekete kő alul maradjon; s győzedelmeskedjen a jó? Aki a bátorságpróbát teljesíti, később a saját „sárkányával” is könnyebben küzd majd meg!

Amivel még várunk titeket:

  • Alpaka leső: Mókásan kedves külsejükkel, barátságos tekintetükkel és selymes gyapjukkal elcsavarják minden Baráthegyre érkező vendég fejét. Süti, Izabella, Cleopátra és a többiek várják a simogató kezeket.
  • Állatsimogató : alpakák, pónik, kecskék, nyuszik, Dorka csacsi, és Tündér lovunk is arra vár, hogy megsimogassátok őket.
  • Kézműves foglalkozások: választhattok a nemezelés és a kulcstartó készítés között, vagy akár mindkettőt kipróbálhatjátok. Jelentkezni és regisztrálni a belépéskor tudtok. A foglalkozások létszáma korlátozott, díja: 1 000 Ft/fő/foglalkozás.
  • Jósda: Ha kíváncsiak vagytok a jövőre, térjetek be a jurtába!
  • Interaktív játszóvár: Bejárhatjátok a Diósgyőri vár kicsinyített mását, megismerkedhettek a régi vidéki élet használati eszközeivel.
  • Játszótér: Játszóterünk és népi játékaink csak rátok várnak. Próbáljátok ki ügyességeteket és bátorságotokat.
  • Séta a majorságban: Az 5 hektáros terület sétára hívogat. Nézzétek meg az üvegházat, a szélkereket, a kerti tavat, a kemencét, barangoljátok be az egész területet!
  • Büfé: Ha megéheztetek a büfében most is sok-sok finomság vár Benneteket! Természetesen most is lesz kávé, pogácsa és kakaós csiga és Baráthegyi szörp is.
  • Ajándékbolt: A Baráthegyi Kincsestár termékeit haza is vihetiket. Válogassatok a szörpök, lekvárok, sült teák, szappanok, kerámiák és kézműves ajándéktárgyak között.

Belépőjegyek:

  • Felnőtt: 1 000 Ft
  • Gyermek: 700 Ft
  • 3 év alatt ingyenes

A programváltozás jogát fenntartjuk!

Felhívjuk kedves Vendégeink figyelmét, hogy a helyszínen csak készpénzzel tudnak fizetni!
A majorságban a parkolóhelyek száma limitált, amennyiben lehetséges, érkezzetek autó nélkül.

Alpaka simogató a Baráthegyi Majorságban – 2022. július 30. 10:00-15:00

Állatsimogató, népi játékok, kézműves foglalkozás, és az utánozhatatlan baráthegyi hangulat vár mindenkit július utolsó szombatján. Fedezzétek fel az 5 hektáros majorság ezerszínű szépségét, és élvezzétek a harapnivalón friss bükki levegőt!

Amivel készülünk:

  • Alpakasimogató: Mókásan kedves külsejükkel, barátságos tekintetükkel és selymes gyapjukkal elcsavarják minden Baráthegyre érkező vendég fejét. Süti, Izabella, Cleopátra és a többiek várják a simogató kezeket.
  • Játszótér: Játszóterünk és népi játékaink csak rátok várnak. Próbáljátok ki ügyességeteket és bátorságotokat!
  • Hajókészítés: Készíts fahajót, igazi vitorlával! Az elkészült járművel akár vízre is engedheted a majorságban, de természetesen haza is viheted. A programelemhez kézműves jegy vásárlása szükséges, melynek ára 1 000 Ft. A kézműves foglalkozáshoz regisztrálni szükséges a kommunikacio@szimbiozis.net e-mail címen, 2022. július 29. 12:00-ig.
  • Állatsimogató: alpakák, birkák, kecskék, szamarak, lovak és pónik is arra várnak, hogy megsimogassátok őket. Lessetek be a malac óvodába és a boldogan kapirgáló tyúkokat se felejtsétek ki!
  • Pónilovaglás: Patásaink fáradhatatlanul róják majd a köröket, már alig várják a hátukra felpattanó gyerekeket. A lovaglás ára 700 Ft/fő.
  • Interaktív játszóvár: Bejárhatjátok a Diósgyőri vár kicsinyített mását, megismerkedhettek a régi vidéki élet használati eszközeivel, belecsöppenhettek a középkorba és akár még egy lovagi párbajban is részt vehettek.
  • Séta a majorságban: Az 5 hektáros terület arra vár, hogy felfedezzétek! Nézzétek meg az üvegházat, a szélkereket, a kerti tavat, a kemencét, barangoljátok be az egész területet!
  • Büfé: Ha megéheztetek a büfében most is sok-sok finomság vár Benneteket! Kóstoljátok meg a Baráthegyi szörpöket, a bolognai rakott pennét vagy a piskóta tekercset. Természetesen most is lesz kávé, pogácsa és kakaós csiga.
  • Ajándékbolt: A Baráthegyi Kincsestár termékeit haza is vihetiket. Válogassatok a sajtok, szörpök, lekvárok, sült teák, szappanok, kerámiák és kézműves ajándéktárgyak között.

Belépőjegyek:

  • Felnőtt: 1 000 Ft
  • Gyermek (14 éves korig): 700 Ft
  • 3 év alatt ingyenes

Felhívjuk kedves Vendégeink figyelmét, hogy a helyszínen csak készpénzzel lehet fizetni!

A majorságban a parkolóhelyek száma limitált, amennyiben lehetséges, érkezzetek autó nélkül.

Apák napja a Baráthegyi Majorságban – 2022. június 18. 10:00-15:00

Ez a nap rólatok szól! Apáról és lányáról, apáról és fiáról (azért persze anyát se hagyjátok otthon). Kovácsolódjatok igazi csapattá, oldjátok meg együtt a feladványokat, hogy aztán átvehessétek a jól megérdemelt jutalmatokat! Nézzétek meg a Szent Sebestyén Lovagrend bemutatóját és éljétek át a középkor hangulatát. Most is vár Benneteket az állatsimogató és a harapnivalóan friss bükki levegő. Ugye ott lesztek?

Amivel készülünk:

  • Alpaka simogató: Mókásan kedves külsejükkel, barátságos tekintetükkel és selymes gyapjukkal elcsavarják minden Baráthegyre érkező vendég fejét. Süti, Fülöp, Izabella, Cleopátra és a többiek várják a simogató kezeket.
  • Középkori kalandok: Éljétek át a középkor hangulatát a Szent Sebestyén Lovagrend tagjaival. Beavatnak titeket a fegyverforgatás rejtelmeibe, sőt, bátor lovagjaik párbajban is összemérik erejüket. Fegyverbemutató időpontjai: 10:00, 13:00.
  • Játszótér: Játszóterünk és népi játékaink csak rátok várnak. Próbáljátok ki ügyességeteket és bátorságotokat!
  • Apa-kaland: Alkossatok családi csapatokat (apa+gyerekek), oldjátok meg a feladványokat és vegyétek át a jól megérdemelt jutalmatokat. Ha a 7 feladat közül 5-öt teljesítetek, akkor készíthettek apa számára egy sörnyitó hűtőmágnest. A nevezési díj: 1 200 Ft/csapat (apa+ gyerekek)
  • Hűtőmágnes készítés: Álmodd meg, tervezz, rajzolj és készítsd el, hogy magaddal vihesd az egyedi hűtőmágnesedet! A foglalkozás igénybevételéhez kézműves jegy váltása szükséges, melynek ára 1 200 Ft/fő.
  • Állatsimogató: alpakák, pónik, kecskék, nyuszik, Dorka csacsi, és Tündér lovunk is arra vár, hogy megsimogassátok őket. Lessetek be a malac óvodába és a boldogan kapirgáló tyúkokat se felejtsétek ki!
  • Pónilovaglás: Patásaink fáradhatatlanul róják majd a köröket, már alig várják a hátukra felpattanó gyerekeket. A lovaglás támogatói jeggyel vehető igénybe, melynek ára 700 Ft.
  • Interaktív játszóvár: Bejárhatjátok a Diósgyőri vár kicsinyített mását, megismerkedhettek a régi vidéki élet használati eszközeivel, belecsöppenhettek a középkorba és akár még egy lovagi párbajban is részt vehettek.
  • Séta a majorságban: Az 5 hektáros terület arra vár, hogy felfedezzétek! Nézzétek meg az üvegházat, a szélkereket, a kerti tavat, a kemencét, barangoljátok be az egész területet! Élvezzétek a harapnivalóan friss bükki levegőt!
  • Büfé: Ha megéheztetek a büfében babgulyás és mákos guba Rátok. De lesz kávé, tea, Baráthegyi szörp, kakaós csiga és pogácsa is. A büfében támogatói jeggyel fizethettek majd, melyet a belépésnél vásárolhattok meg.
  • Ajándékbolt: A Baráthegyi Kincsestár termékeit haza is vihetiket. Válogassatok a sajtok, szörpök, lekvárok, sült teák, szappanok, kerámiák és kézműves ajándéktárgyak között.

Belépőjegyek:

  • Felnőtt: 1 000 Ft
  • Gyermek (14 éves korig): 700 Ft
  • 3 év alatt ingyenes

Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy a helyszínen kizárólag készpénzzel tudnak fizetni.

A majorságban a parkolóhelyek száma limitált. Amennyiben lehetséges érkezzenek autó nélkül.

Civil Díjjal ismerték el a Szimbiózis Alapítvány működését

A civil szféra legrangosabb szakmai elismerését hozta el a Szimbiózis Alapítvány. Elnyerte a Civil Díjat a Legjobb Társadalmi Vállalkozás kategóriában. A zsűri méltatásában kiemelte, hogy a Baráthegyi Majorság minden egyes pontján történik valami, ami értéket teremt és az itt dolgozó fogyatékossággal élő emberek ténylegesen úgy érezhetik, hogy ők egyenrangú, értékes tagjai a társadalomnak.


A Civil Díjat a NIOK Alapítvány hozta létre azért, hogy ráirányítsa a figyelmet azokra a civil szervezetekre, akik egyedülálló eredményeket értek el, összefogást generáltak, változást indítottak el, különösen innovatívak, vagy jó példával szolgálnak a többi szervezet számára. A díjat egy független szakmai zsűri ítéli oda, melynek tagjai részben civil szervezetek kiemelkedő képviselői, valamint civil ügyek iránt elkötelezett, neves vállalati szakemberek.


A Szimbiózis Alapítvány célkitűzése, hogy a fogyatékos emberek számára értékteremtő munkalehetőséget biztosításon. Így jött létre a Baráthegyi Kincsestár melynek része a Baráthegyi Majorságban megtermelt alapanyagokból készülő lekvárok, szörpök, sült teák, sajtok, a turisztikai szolgáltatások és a vendégfogadás. Külön odafigyelnek arra, hogy a munkavállalók tisztában legyenek azzal, hogy piacképes terméket gyártanak, őket is bevonják az értékesítési folyamatba, így közvetlenül a vásárlóktól kaphatnak pozitív visszajelzéseket. Az eladott termékekből, szolgáltatásokból befolyt összeget pedig újabb kezdeményezések és ötletek megvalósításába fektetik.


A társadalmi befogadás egyik legfontosabb eszköze a munkaerőpiaci esély megadása, a Baráthegyi Kincsestár pedig jó példa arra, hogy a fogyatékos emberek értékteremtő munkája is verseny- és piacképessé tehető.

Csoda-vár táborok a Baráthegyi Majorságban

5 nap felhőtlen szórakozás, több turnusban a nyár folyamán:

  • Június 27.-Július 1.: 9-12 éveseknek
  • Július 4-8.: 5-8 éveseknek
  • Július 18-22.: 5-12 éveseknek (MÁR NINCS TÖBB SZABAD HELY!)
  • Július 25-29.: 9-12 éveseknek
  • Augusztus 8-12.: 5-8 éveseknek (MÁR NINCS TÖBB SZABAD HELY!)

A táborok 7:30-tól 15.30-ig tartanak. Tartalmaznak napi 3 étkezést, és a kézműves foglalkozások díját.

  • Ára: 29 500 Ft/fő
  • Testvér kedvezménnyel: 54 000 Ft/testvérpár


Érdeklődni: 06 30/ 647-37-86, jelentkezni: csodavartabor@gmail.com

Vigyétek haza Sütit!

Imádjátok az alpakákat? Akkor vigyétek haza kifestő formájában! Ráadásul elolvashatjátok Süti a baráthegyi alpaka kalandjait és megtanulhattok alpakát rajzolni.

Ha megvásároljátok, a Szimbiózis Alapítvány munkáját támogatjátok és Veletek együtt még több fogyatékossággal élő fiatal mindennapjait tehetjük szebbé és örömtelivé.

És hogy miről is szól?

Ott ahol a Bükk zöld lombkoronája összeér a bárányfelhős kék éggel, és a vidék csendjét csak az állathangok törik meg; ott található a Baráthegyi Majorság. Itt él Süti, a pajkos alpaka kislány, aki elmeséli, mi minden történhet egy apró terápiás állattal. Megismerhetjük családját és vele együtt csodálkozhatunk rá a világra.

Izgalmas naplóbejegyzéseit eddig a legnagyobb közösségi oldalon követhették az olvasók, most azonban kézbe is vehetik. Süti mindennapjai kedves rajzokon keresztül tárulnak a gyerekek szeme elé, amit kedvükre ki is színezhetnek.

Tartsatok velünk, legyetek TI is részesei az (alpa)kalandnak!

Elérhető a webshopban: https://www.barathegyikincsestar.hu/webshop/kategoria/36-gyerekeknek

Beszerezhető a majorság eseményein és a Termelői Napokon.

Az Év Fejlesztő Foglalkoztatója a Baráthegyi Majorság Közössége

Érték Vagy! Díjjal ismerték el a Szimbiózis Alapítvány munkáját. Az indoklás szerint a Baráthegyi Majorság Közössége a megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élő személyek foglalkoztatása érdekében végzett példaértékű tevékenysége elismeréseként kapta meg a díjat és az ezzel járó „Az Év Fejlesztő Foglalkoztatója” címet. A kitüntetést Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár adta át Budapesten, az Érték Vagy! konferencián; a gazdasági felelősségvállalás csúcstalálkozóján.


Idén először ítélték oda – hagyományteremtő szándékkal – az Érték Vagy! Díjakat öt kategóriában. Olyan cégek, szervezetek vagy magánszemélyek kapták az elismerést, akik példaértékűen segítik a megváltozott munkaképességű foglalkoztatás megerősítését.


A Baráthegyi Majorság a Szimbiózis Alapítvány legnagyobb szervezeti egysége. Az ország első szociális farmja, ahol a dolgozók nagy része fogyatékossággal élő. Az öthektáros területen kertészet, állattartás, különböző kézműves műhelyek, turisztikai szolgáltatás (erdei iskola, családbarát panzió) és élelmiszergyártás (főzőkonyha, tej- és gyümölcsfeldolgozó kisüzemek) működnek. Turisztikai programjuk során átlag évi 2 000 vendégnapot teljesítettek az elmúlt években. A hazai transzformációs turizmus úttörőiként náluk a vendégvárók a fogyatékossággal élő kollégák, akik pozitív szerepkörük kapcsán a társadalmi integráció hatékony képviselői. Itt mindannyian lehetőséget kapnak a személyre szabott és értékteremtő munkavégzésre. A cél az, hogy „mindenkinek legyen miért felkelnie reggel.”